Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÍRPÁKSÁGOK ARCHÍVUM

 

Avagy porlepte portékák a hírtelenséggel elkövetett tudósítások világából

 

 

  

Új Shaolin stílusok!

Kép A kínai harcművészetből ismert az a jelenség, mikor a  mozdulatokat egy-egy állatfaj mozgásához hasonlítják. Sokáig titkos tanításként adták egymásnak a papok például a sáska, majom vagy a daru stílus jellegzetességeit. A napokban újabb tradicionális stílusirányzatok létezésére derült fény. Egyik ilyen a Hód stílus, melyben a küzdő, leginkább éles fogaival próbálja elrágni a közeli fák törzsét, és rádönteni áldozatára. Ha ez nem megy, lapos farkára támaszkodva, ellenfele lábát veszi célba. Másik érdekesség a Légy stílus, ahol a gyors reflexeken van a hangsúly. Lényeges elem az ellenfél alapos beköpése. A legérdekesebb viszont a Kakukk stílus, melynek sajátossága, hogy a harcos igyekszik gyanútlan ellenlábasa családi fészkébe tojni...

 


 

Kiskorúak futtatásából élt a társaság

Kép Oknyomozó riportereink tudomására jutott, hogy bizonyos közintézmények fedésében a megyében, bizonyos körök úgy szereznek jövedelmet, hogy gyermekeket futtatnak, ráadásul több esetben a szülők tudtával sőt, közreműködésével. A társaság igen szervezett. Ha a befolyásuk alá került kiskorú nem hajlandó a cselekedetre szép szóval, kényszerítő eszközöket vetnek be, mint például az erős pszichés ráhatás, a síp, és ami a legbrutálisabbnak tűnik: az érdemjegy. A zömmel testnevelőtanárokból és edzőkből álló galeri egyre több fiatalt veszélyeztet tevékenységével, és úgy tűnik, nagyszerűen kihasználják a joghézagokat. Kimondható, hogy gyermekeink naponta ki vannak téve a futtatás veszélyének, mégis akadnak "favoritok". Információink szerint leginkább bizonyos "Cooper"-t szeretnek futtatni...

 


 

Felkapott lett az osztrák síelő paradicsom

Kép Ritkán számolhatunk be téli sportokat űző zöldségfélékről, ám Tomas Roth esete mindenképpen figyelmet érdemel. A helyiek által csak "Rőt Tomi"-nak becézett paradicsom ugyanis már évek óta hódol síelő szenvedélyének, ráadásul eléggé eredményesen! Tomi elmondása szerint kezdetben nem is akart a pályára lépni, mígnem egy sportoló egyszerűen felkapta (angol szakszóval: "catch-up") és magával vitte. A kezdeti baljós gurulásokból lassan szép ívű lesiklások lettek, mivel időközben apró síléceket is kapott a lelkes zöldség a helyi sportegyesülettől. Ma már Tominak edzője is van Hans Wachs személyében. - "Sok van a fiúban, bár én a jövőjét inkább csapatban látom, például paprika, hagyma, olaj, esetleg tojás mellett..." - adta lapunk tudtára az edző.

  


  

Veszélyes hamisítványok!

Kép Az elmúlt hetekben Kínából származó, silány minőségű lóhamisítványok lepték el az európai piacot. Félő, sok tájékozatlan fogyasztó vásárol majd az EU-szabványoknak nem megfelelő jószágokból. A fogyasztóvédelem átfogó kampányba kezdett a lakosság tájékoztatása érdekében. A felvilágosító plakátokról kiderül, több jellegzetes különbség van, amely alapján felismerhető a hamisítvány. A kínai lovak "nyi-ha-ha" helyett csak "nyi-hao"-t tudnak mondani, és a törzsükből a talaj irányába erősen kilóg a lóláb. A hazai boltokban szerencsére csupán egyetlen hamis példányt találtak, így elmondható, hogy Magyarországon ez egyedül ál-ló.

 


 

Törvényreform

Kép Az Egyesült Államok kormányzata a természeti törvények liberalizálását tervezi. A honatyák egy olyan törvényjavaslatot szeretnének benyújtani, amely lehetővé tenné például a Gravitáció, a Gáztörvények, vagy az Energiamegmaradás szabályainak lazább értelmezését, és az esetleges kivételeket, engedményeket. A liberalizálás komoly gazdasági előnyökkel járna, hiszen könnyebben eljuthatnának például a Holdra, vagy kevesebbet kellene kiadni anyagmozgatásra. Sajnos a törvénytervezet gyenge pontja, hogy jelenleg az USA nincs hivatalos diplomáciai kapcsolatban a döntésben illetékes Minden-Hatósággal.

  


  

Nem érti...

Kép Szemfüles oknyomozó riporterek megtalálták azt az egyetlen embert Magyarországon, aki nem érti a "betervezett költségvetési hiány" fogalmát! A 70 éves Szabó Marika nénire egy kis falucskában leltek rá. Azóta már pénzügyi szakértők is a helyszínen tartózkodnak, és megpróbálják megmagyarázni az idős asszonynak, mért is szükséges többet költekezni, mint a biztosan rendelkezésre álló fedezet. Sajnos kevés eredményt érnek el, mivel Marika néni abban a hiszemben van, hogy a hitelek csak a bankoknak jók, és "addig nyújtózkodj, míg a takaród ér", valamint ehhez hasonló népi bölcsességekkel vág vissza a tanult közgazdászoknak. Jelenleg szakemberek a negatív számokat oktatják a jól ismert példával, miszerint ha a villamosról az első megállóban a tíz emberből leszáll tizennégy, akkor a következő megállóban hány embernek kell felszállni, hogy senki se legyen a villamoson...

 


 

Erősödő érdekvédelem

Kép A globális bankhatalom és a multinacionális nagyvállalatok diktatórikus térhódításának korában, most még fontosabb feladat a dolgozók érdekeinek védelme. Ezért örömteli hír, hogy az eddig is működő szakszervezetek és munkástanácsok mellett, most egy új érdekvédő társulás is hadrendbe lépett! A fiatalokból megalakult Paksi SUCK-szervezet elsősorban a munkavállalók hangulati állapotának, mentálhigiénés egészségének megfelelő szinten tartásáról hivatott gondoskodni. A körzetben dolgozók nyilatkozataiból ítélve, a feladatot nagyszerűen ellátják sőt, egyes vonatkozásokban még többet is tesznek tradicionális társaiknál a munkavállalókért. Fotónkon a Négyes Metró fúrópajzsa előtt álló munkások ünnepelnek épp, az új SUCK-szervezet megalakulása alkalmából.

 


  

Elképesztő leleplezés a négyes metró ügyében!

Kép "A metró első szakaszát 1935-ben nyitotta meg Sztálin. Az építkezés a háború idején sem szünetelt: 1943 januárjában három állomást nyitottak meg, 1944 januárjában pedig négy újabbat" - írja Rodric Braithwaite Moszkva 1941 ~ Egy város és népe a háborúban című könyvének 37. oldalán. Nézzük az adatokat: 1943 januárja volt az egész világháború fordulópontja, hatalmas harcok és áldozatok árán a szovjetek Sztálingrádnál megtörték a német támadást és februárra kapitulált a német 6. hadsereg. Tehát éppen a három új moszkvai metróállomás építésének idején vívta az adott ország a történelem egyik legnagyobb csatáját a Volga menti városban. 1944 januárjáig egy év telt el, újabb hatalmas csatákkal (köztük a világtörténelem valaha volt legnagyobb páncélos ütközete Kurszknál), és mégis 4 (!!) újabb állomást nyitottak meg a '44-es esztendő elején. A magyarországi négyes metró prodzsekt (írjuk már magyarosan) kezdete 1996-ig vezethető vissza, a gondolat kipattanásáig. Az elmúlt évek "építési" munkálatai után még mindig sehol sem tart. A fentiek ismeretében, amíg ki nem tör a 3. világháború és nem szerzünk szovjet szakembereket, szovjet munkásokat és a munkálatokat nehezítő német légierőt - Luftwaffe - az égre, addig a 4-es metró álom marad. Pedig néhány mobiltelefon Budapest térképén már látható az ötös vonala is...

  


  

Megtalálták Attila kardját!

 Kép A híres fegyverre Spanyol régészek egy csoportja bukkant rá, és magas jutalom reményében vitte a becses tárgyat a Talált Tárgyak Osztályára. Csak a hivatalban értesültek róla, hogy valójában a tulajdonos, azaz maga Attila is megtalálásra szorul, így a pénzjutalomról nem is álmodhatnak, amíg a híres fejedelem elő nem kerül. Arra viszont az illetékesek sem tudják a választ, hogy Attila hun lehet...

  


  

Bordélyház nyílik megyénkben!

 Kép A Tolna megyei Húzna község, most újabb szolgáltatással várja a nagyközönséget! A valószínűleg nagy érdeklődésre igényt tartó Bordélyház a napokban nyitja kapuit. Elsősorban a férfi vendégeket várják, bár üröm az örömben, hogy valójában BorBélyházról van szó BorDélyház helyett. Úgy tűnik, a szőrtelenítésről frissen visszaérkezett "medenceklóNozó" tudósítónkat újabb nevelő célzatú kiküldetésre kell utalnunk, az elírásért pedig elnézést kérünk!

 


  

Tyúkszármazékban találtak sertésmaradványokat!

Kép A tyúkok kloákanyílásán keresztül a külvilágba került tojás felhasználásával készített tészta közé a Cseri-Muri Tábor szakácsai kendőzetlenül, az álcázást meg sem kísérelve, darált sertést kevertek. Az így kapott makarónit a nyilvánosság kizárása nélkül osztották szét a gyerekek között, akik vígan fel is falták. Az elfogyasztott étel a gyomorsavval érintkezve gőzölgő, barna kupaccá alakult. Az ügyben senki sem vizsgálódik, hiszen nincs is miért.

 


 

Bajban a Pénzvilág

Kép Egyes jól értesült források szerint, a nemzetközi pénzvilágot titokban egy sötét, Sith nagyúr irányítja. Befolyása már mindenhová kiterjedt, és pusztulást, káoszt hoz a nemzetgazdaságok univerzumára. Sajnos a hírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, ugyanis egyik tudósítónkat rejtélyes villámcsapás érte, másik pedig krónikus légszomjban elhalálozott. A Pénzügyminisztérium szerint nincs ok az aggodalomra, bár tény, hogy az utóbbi időben jelentős zavar támadt a Gazdasági Erőben...

 


 

Nemzeti Fogyókúra Program

Kép A korábbi nagy sikerű "Mozdulj" vagy más kocogó mozgalmak után, most újabb országos kampány indul a lakosság elhízásának csökkentése érdekében. A jövő hónap elejétől szórólap-osztogató, és felesleges termékekkel házaló állami alkalmazottak lepik el az utcákat, akik kéretlenül a járókelők nyomába szegődnek, különböző termékajánlatokkal bombázva a lakosságot. Amennyiben az állampolgár el szeretné kerülni a vásárlást, kénytelen az ügynökök elől futva menekülni. Szakemberek szerint, kellő számú szórólap osztogató alkalmazása esetén, a lakosság akár 24%-kal is fittebb és karcsúbb lehet a korábbinál. Akit pedig mégis utolérnek, az kénytelen vásárolni, ezzel is csökkentve az élelemre fordítható pénze mennyiségét, az államháztartás pedig további adóbevételekhez jut a forgalmi adó révén.

 


  

Újabb bizonyíték!

Kép A szerkesztőség birtokába került egy felvétel, melyen a 2009. augusztus elsejei, rekeszizmok elleni támadás résztvevői együtt láthatók. Immár semmi kétség: a S.U.C.K. születésnapi fellépésén senkinek sem marad esélye a vidámsággal szemben. Búfalva napjai meg vannak számlálva!

 

  

  


  

Friss hadijelentés a búfalvi partizánok tevékenységéről!

Kódfejtőnk, Enig Marcell a következő kiszűrődött üzenetet dekódolta:

"A Humorügyi Titkosszolgálat jelenti: a paksi Stand-Up Comedy Klub (fedőneve: S.U.C.K.) 2009. augusztus 1-jén 19.00-tól a paksi VMK színháztermében ismét folytatja megszokott tevékenységét. A rossz kedv ellenségei, a Búfalva ellen támadó partizánok ezúttal nehéztüzérségi erősítést kapnak, hiszen a színpadon Gracza Levente (fedőneve: Easület), Gyulai István (fedőneve: Margit), Németh Szabolcs (fedőneve: LábSir) és Szabó Péter (fedőneve: Pumbááá) mellett Maksa Zoltán is frontális támadást mér a lefelé görbülő ajkak ellen. Az akció a csapat megalakulásának első évfordulója miatt az eddigieknél is kiszámíthatatlanabb: zárolt bizonyítékok szerint különös kapcsolatba kerül egy ülőgumó és egy fülhallgató. A felderítés szerint az arzenál részét képezi egy gitár, Agyagizé és egy orrharmonika is. A többi információ horderejénél fogva egyelőre nem hozható nyilvánosságra. A leleplezést 500 Ft-ért bárki megtekintheti a jelentésben megjelölt helyen és időpontban. GOOD LUCK, SOLDIERS!"

 

Kép A csapat partraszállásáról egy fotót is talált a felderítés, melyen az erősítésként emlegetett humorista, Maksa Zoltán látható a víz elhagyásakor:

  

 

 

 

 


 

 Medencét klónoztak!

Kép A Hírpákságok értesülései szerint Rongyrázda település uszodájában sikeresen klónoztak egy 190 cm mélységű medencét. Az eredmény azonban közel sem nevezhető átütő sikernek, mivel az eseményről írt tájékoztatóban az "r" betű helyett tévesen "n" betűt használt informátorunk, így valójában nem klóNozásról, hanem klóRozásról van szó. A fertőtlenítéshez gratulálunk, hírszerzőnket pedig orrnyergen integetjük egy helyesírási kéziszótárral. Nagyon fog fájni neki, pontos "J"-vel!

 


 

Végleges szőrtelenítés - forradalmi megoldás

Kép Afrikai tudósok új eljárást fejlesztettek ki a végleges szőrtelenítésre. A művelet igen egyszerű: a csupaszítani kívánt felületről lenyúzzák a bőrt és egyiptomi kopasz macskák hám- és irharétegével pótolják ki. Az operáció kutyabarátoknak és a fájdalmat nem kedvelőknek nem ajánlott. Aki szereti, hogy ha fáj, bátran jelentkezzen a műtétre. A "Medencét klónoztak!" című cikk informátorát már beutaltuk, valamint egy sintértelepen szereztünk neki új állást.

  


 

Tüntetők a strandon

Kép Ellepték a fővárosi és vidéki strandokat a felháborodott hókotrómunkások. Jelszavaikat hólapátokra írták, és követelik, hogy a nyár mondjon le, mert elegük van a munkanélküliségből. Budapesten a feldühödött tömeg megrohamozta a Meteorológiai Intézetet, a büféből ellopták az összes jeget, majd tiltakozásul elszórták az épület bejárata előtt. Egyesek kapva a friss munkalehetőségen, azonnal el is takarították.

 


 

Nem vagyunk egyedül

Kép Amerikai kutatók bebizonyították, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban. Csak a mi galaxisunkban több mint hat milliárd emberi lényre bukkantak. A népes populációt a Föld nevű bolygón fedezték fel. A további vizsgálatok idejére hírzárlatot rendeltek el.

 

  


  

Óceán-kiivó verseny

A minden évben megrendezésre kerülő vízivó verseny végső döntőjéhez érkeztünk. A huszonöt éve profinak számító, japán Kensho Senji csapata csap össze az üstökösként feltűnt, svéd Stöjkr Bjardal csapatával.

Lássuk az eddigi eredmények listáját: 

 

Kép


A versenyzőknek ezúttal a világ legnagyobb víztömegét, a Csendes-óceánt kell elfogyasztaniuk. A szabályok változatlanok (aki előbb kiissza a vizet, az a nemzetközi összetett férfi vízivó bajnokság abszolút győztese), a vízügyi szakértők a víz áramlása alapján állapítják meg a nyertest. Előzetes információink alapján Kensho valószínűleg felhagy a lefetyelős vízivással, és inkább a kézzel kanalazós Anderson-technikát alkalmazza majd, Bjardal pedig marad a jól bevált szívószálas módszernél.

 


 

Újabb hírek a medence-tájékról...

Kép Michael False, a neves amerikai úszóbajnok, a múlt héten megúszta a legújabb világrekordot! A rendkívüli teljesítmény elérésében egy parton felejtett, kacsa alakú úszógumi segítette hozzá. A sportoló, a medence felé tartva ugyanis nem látván az útjában heverő akadályt megbotlott benne, esés közben megütötte bal karját és medencéjét, s így, sérüléseire hivatkozva, úgymond "elbliccelhette" a tőle várt új világrekord beállítását.

 


 

I. Jordan az új pápa

Kép Három napos konklávét követően beiktatták hivatalába a katolikus egyház legújabb vezetőjét, Őszentsége I. Jordan pápát. Az egyházfő hivatalba lépését a világtörténelem folyamán először nem fehér, hanem neonzöld, lézerekkel megvilágított füst jelezte. I. Jordan a szokásos köszöntő beszéde után nagyszabású technopartit celebrált a Szent Péter-téren. Legújabb nagylemeze, a Vatikán Minimal két nap alatt tizennégymillió példányban kelt el világszerte.

 


 

Közlekedés

Kép A közúti ellenőrzés nem kis megterhelést jelent a hatóság számára, ezért a munkavégzés könnyítése végett, a gépjárműveket ezentúl fekvő rendőrök ellenőrzik majd. Homoki Rezső törzsőrmester elismerően nyilatkozik az új rendeletről: -" A szolgálat teljesítése közepette kevesebb fáradtság áll be, és a fekvő testhelyzet miatt a szabálytalan autósok is nehezebben vesznek észre sebességméréskor. Igaz, kúszva nehezebb a gépjárművekhez odajutni, viszont egyúttal ellenőrizhetjük az alváz műszaki állapotát is..."

A fővárosi rendőrfőkapitányság, közleményében további előnyként emelte ki, hogy amennyiben a gépkocsik mégsem állnak meg az igazoltatásnál, az úttesten fekvő kollégák egyben a hagyományos fekvőrendőr funkciót is ellátják, ezzel lassítva a továbbhaladást. 

 


 

 Keresztrejtvény pályázatunk:

Állapítsa meg, hány kereszt látható az alábbi ábrában!

 

Kép

 Kérjük, a helyes megfejtést tudassák velünk is!

 


  

Vásárlás

Kép Az elmúlt hetek nagy esőzései nem kímélték a bevásárlóközpontokat sem. A Nemisnedves község határában, nemrég felépített raktáráruházat derék- magasságig elöntötte a medréből kilépő Iszamos patak. Az üzlet vezetője, nyilatkozatában elmondta, hogy holnaptól a készlet erejéig, valódi ár-ajánlatokkal várják a kedves vásárlókat.

 


  

Újra kamerák előtt!

Kép A férfiközönség nagy örömére az ismert telefonosjáték-vezető és celeb, Cuncika, aki egy alkalommal már engedett a neves férfimagazin felkérésének, most újra megmutatja bájait! Ezúttal a nagy példányszámban megjelenő X-Rayboy, erotikus orvosi szaklap stábja készít Cuncikáról igényes fotókat. A bombázó szerint nemcsak külső, de belső adottságai is megvannak ahhoz, hogy az újszerű kihívásnak eleget tegyen, a mostani képek ugyanis zömmel a gyógyászatban alkalmazott röntgen és CT-tecnikával készülnek majd. Az X-Rayboy fotósa lapunknak elárulta, hogy nem aggódik a példányszám miatt, mivel Cuncika nemcsak mellben, de pl. epehólyagban is igen erős... 

 


 

Képrejtvény

Az ábrában egy Nobel-díjas Norvég fizikus arcképének darabkái láthatók. Kérdésünk: mely évben kapta a megtisztelő díjat, és melyik képdarabka a kakukktojás?

 

Kép

 


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cosmetic surgery turkey

(BillyrAf, 2022.04.22 13:43)

<a href=https://estheticland.com/>cosmetic surgery Istanbul</a>
Plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgery treat congenital and acquired aesthetic, shape, and functional disorders. Specialist plastic surgeons meet the requirements of the branch. Cosmetic surgery in Turkey includes plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgical operations.
if there's anything else that you need you can write me.
thanks in advance for your services

codashop domino

(Abdulnof, 2022.04.22 13:40)


codashop domino

cosmetic surgery turkey

(WilliamMiG, 2022.04.22 13:27)

<a href=https://estheticland.com/>cosmetic surgery turkey</a>
Plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgery treat congenital and acquired aesthetic, shape, and functional disorders. Specialist plastic surgeons meet the requirements of the branch. Cosmetic surgery in Turkey includes plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgical operations.
if there's anything else that you need you can write me.
thanks in advance for your services

cryptocurrency live

(world-crypt-is, 2022.04.22 13:25)

<a href=https://world-crypt-is.site>ethereum cryptocurrency will mining proofofstake</a>

For a big tempo, China has held a outstanding slant, generating on the verge of 50% of all Bitcoin mined around the world. Here you can tot up more farms mixed up with in the extraction of Ethereum and other cryptocurrencies, the army of which no one counted. At some train a designate, the authority of the country decided to upon its own digital currency, which led to pressure on cryptocurrencies and squeezing them gone of the country.
<a href=https://world-crypt-is.site>next cryptocurrency to explode 2021 reddit</a>

price of cryptocurrency

(world-crypt-iw, 2022.04.22 13:25)

<a href=https://world-crypt-iw.site>reddit cryptocurrency</a>

The Israeli authorities must not agreed that cryptocurrencies are money or legal tender. Allowing for regarding this common sense, there was a flower of possibly man of two: consider them a security or a commodity / property. They also do not be destroyed high the clarity of a care deserved to the fait accompli that there is no single issuer that drive secure the issuing and redemption.
<a href=https://world-crypt-iw.site>reddit cryptocurrency</a>

Сертификат под ключ

(BrianduP, 2022.04.22 13:19)

Thanks for an explanation.
[url=https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-9010900000/]https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-9010900000/[/url] - такое способ, применяемый для доведения непосредственного пароля а также другой  .мы поможем подобрать [url=https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-4823610000/]https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-4823610000/[/url] ваши нужды.1 решение периода действия для [url=https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-4407951000/]https://kod-tnved-rf.ru/kod-tn-ved-4407951000/[/url] сертификата.

generic cialis online

(BobbyBub, 2022.04.22 10:11)

wo cialis online kaufen [url=https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg#]tadalafil generic [/url]
generic cialis from india buying <a href="https://trosorin.mystrikingly.com/#">tadalafil </a>
farmacia online viagra cialis https://trosorin.mystrikingly.com/

Arouse with discount broken-hearted price pharmacopoeia

(EdzardKib, 2022.04.22 10:01)

canadian pharmacy cialis 20mg the team
order generic cialis usa
<a href="https://pharmacy-walmart.org/#">cialis over counter at walmart
</a> - cialis, risks
[url=https://pharmacy-walmart.org]cialis over counter
[/url] related:voucher.cialis.com/ cialis

Exceed Roblox Square

(DexonRax, 2022.04.22 09:49)

Get best roblox exploits
https://www.youtube.com/watch?v=jZYSwfYwIZE

discount cialis

(BobbyBub, 2022.04.22 08:09)

cialis no perscription [url=https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg#]generic cialis tadalafil [/url]
overight cialis fedex <a href="https://sasnd0.wixsite.com/cialis/post/impotent-victims-can-now-cheer-up-try-generic-tadalafil-men-health#">cialis </a>
il cialis 10 mg funziona https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg

dunia buah buahan

(BillyrAf, 2022.04.22 07:36)


dunia buah buahan

카지노사이트

(Louisswend, 2022.04.22 07:22)

<a href=https://casinosite119.com>카지노사이트</a>
온라인 카지노 가입 상담 전문 컨설팅

온라인 카지노를 처음 접하신 분들은 카지노 게임 플레이를 즐기고 싶은데 어디서 어떻게 해야 되는지 많은 고민이 될 것 입니다. 고민의 종류로는 카지노 게임을 플레이 후 환급 처리에 관한 문제, 온라인 카지노는 어떠한 방식으로 이용하는지 대한 문제, 온라인 카지노를 이용 시 나에게 오는 피해는 없을지 많은 것을 생각하게 됩니다. 따라서 어떻게 해야 좋은 선택 인지를 많이 고민합니다. 본사와 상담 후 카지노 사이트 가입을 추천 드리고 있습니다.
온라인 카지노를 이용 함으로써 나에게 오는 악 영향은 없을지 왜 많은 사람들은 온라인 카지노를 플레이 하는지, 온라인 카지노를 믿을 수 있는지 모든 것을 본사에서 상담하여 드리고 있습니다.

본사에서 안내해드리는 카지노사이트 는 모두 100% 검증이 되었고 안전한 곳만을 안내하여 드리고 있습니다.

order cialis

(BobbyBub, 2022.04.22 06:02)

skillnad mellan cialis o viagra [url=https://sasnd0.wixsite.com/cialis/post/impotent-victims-can-now-cheer-up-try-generic-tadalafil-men-health#]cialis for sale [/url]
comparatif viagra and cialis <a href="https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg#">cialis without a doctor prescription </a>
cialis 5 mg prezzo in svizzera https://trosorin.mystrikingly.com/

cosmetic surgery turkey

(Josephpar, 2022.04.22 05:36)

<a href=https://estheticland.com/>cosmetic surgery turkey</a>
Plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgery treat congenital and acquired aesthetic, shape, and functional disorders. Specialist plastic surgeons meet the requirements of the branch. Cosmetic surgery in Turkey includes plastic, Reconstructive, and Aesthetic Surgical operations.
if there's anything else that you need you can write me.
thanks in advance for your services.

backlinks

(Dennisagomi, 2022.04.22 05:29)


<a href=https://kwork.ru/links/14065027/obratnie-ssylki-s-pomoshchyu-analizatorov-cherez-redirekt-500-ssylok>получить обратные ссылки</a>
<a href="https://mariannedesign.nl/index.php/blog/new-blog-item-page-3#comment-24131">backlinks</a> ea6f32_

cialis tablets

(BobbyBub, 2022.04.22 04:07)

online cialis purchase [url=https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg#]cialis without a doctor prescription [/url]
how does cialis work <a href="https://sasnd0.wixsite.com/cialis/post/impotent-victims-can-now-cheer-up-try-generic-tadalafil-men-health#">cialis 5 mg </a>
cialis versus viagra cost https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg

codashop domino

(Abdulnof, 2022.04.22 01:54)


codashop domino

Купить диплом

(MatthewToula, 2022.04.22 00:46)

Купить корочку на найте об завершении вуза в Миасс по специальсности Художник росписи по дереву c гарантией.
https://sharypovo.diplomtop.org/

cialis buy online

(BobbyBub, 2022.04.22 00:35)

viagra cialis bu safe paypal [url=https://626106aa4da69.site123.me/blog/new-step-by-step-roadmap-for-tadalafil-5mg#]buy generic cialis [/url]
only best offers 100mg cialis <a href="https://trosorin.mystrikingly.com/#">cialis generique </a>
ventajas de cialis sobre viagra https://trosorin.mystrikingly.com/

интимный магазин для взрослых

(MariaSl, 2022.04.22 00:04)

Хотели бы разнообразить сексуальную жизнь? Добиться совершенно новых ощущений помогут интим-товары

Один из самых популярных методов достигнуть невероятных ощущений – <a href="https://afroditalove.ru/category/vibromassazher-vibrator/">купить вибратор</a>. С его помощью достаточно проcто добиться дополнительной симуляции особо чувствительных зон и точек на теле. Только не пользуйтесь им в одиночестве, доверьтесь своему любимому. Это значительно укрепит вашу эмоциональную и физическую связь и поможет стать более раскованными и открытыми друг с другом.</p>
Также среди игрушек для взрослых распространены наручники, эрекционные кольца, различные смазки и стимуляторы. Начните с чего-нибудь одного, не бойтесь попробовать разные варианты, и вы скоро найдете то, что придется по вкусу вам обоим.</p>
[url=фаллоудлинитель super hero sex devil купить]https://afroditalove.ru/falloudlinityel-super-hero-devil/[/url] , вагинальные шарики, фаллоиммитаторы, вакуумные помпы, и прочие <a href="https://afroditalove.ru/">секс-игрушки</a> вы можете в интернет-магазине «Афродита» (afroditalove.ru).</p>
интим аптека секс шоп 64 секс саратов энгельс
ссылка на получение VIP скидки https://afroditalove.ru/?code=XR10XXX


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377

Következő »